Ha egri nyár, akkor Egri Bikavér Ünnep! Már huszonharmadik alkalommal szervezi meg Eger Város Hegyközsége a hevesi megyeszékhely és a régió legnagyobb borgasztronómiai rendezvényét. Az eseményen az Egri borvidék számos borászata és a kitelepülő éttermek nyújtanak páratlan borgasztronómiai élményt az egri belváros szélén található Érsekkert remek környezetében.
Ebben az évben (2019) július 11-e és 14-e között lesz az egész évben várt esemény, amelyre idén is – ahogy a korábbi években – sincs belépő, a borünnep mind a négy napján ingyenes koncertek várják az érdeklődőket.
Idén koncertezik az Egri Bikavér Ünnepen mások mellett az Apostol zenekar, a Balkan Fanatik és a Majsai Gábor a Majsai Gábor Swing Stars is. A Zenepavilonnál ebben az évben is felállított Egri Csillag Színpadon dj-k, vendégeik és különböző formációk a nagyszínpadtól eltérő stílusú zenéket játszanak majd, itt többek között fellép A Kutya Vacsorája, Mayberian Sanskülotts és a Ricsárdgír zenekar is. A részletes programkínálat ITT érhető el.
A végleges fellépők listáján június első felében, míg az idei pontos menükínálatot (borokat és ételeket) július legelején közöljük. Friss infókért érdemes rendszeresen figyelni a fesztivál hivatalos Facebook-oldalát vagy Facebook-eseményét, és a rendezvény hivatalos weboldalát, a www.bikaverunnep.hu-t.